A múltkori írásom réges-régi történet volt, a mostani viszont alig négyéves.
Imre és a gyermekkori barátja, egyben kollégája mindig úgy választja ki a többnapos továbbképzéseket, hogy együtt tudjanak részt venni rajta. Amikor tehetem, én is velük tartok, Imre barátja ‒ nevezzük Pistának ‒ nekem is gyerekkori barátom, feleségét is száz éve ismerjük, négyesben szoktunk nyaralni.
A három évvel ezelőtti továbbképzésre is négyesben mentünk volna, Pista felesége ‒ nevezzük Icának ‒ már le is foglalta a szállásunkat a vidéki nagyvárosban. Sajnálatos módon azonban Ica megbetegedett, így hármasban indultunk útnak.
Ica ízlésemnek megfelelően választott szállást: nem volt puccos, sem drága, ám ragyogott a tisztaságtól, a levegőben még érezni lehetett a tisztítószerek illatát. A recepción harmincas, csinos lány fogadott bennünket. Mivel aznap mindhárman dolgoztunk, az út pedig hosszú volt, késő este érkeztünk meg. A fáradságnak tudható be, hogy Imre és Pista nyűgösen adta meg a bejelentkezéshez az adatait. Az én jókedvem viszont töretlen volt, én másnap pihenhettem, így kíváncsian figyeltem, mit kezd a recepciós lány ‒ nevezzük Eszternek ‒ a fiúk morcosságával. Szerencsére hamar megtalálta velük a hangot, egykettőre leszerelte őket. Kedvessége végül elűzte az ingerültségüket, és talán az is eszükbe jutott, hogy bár másnap reggeltől késő délutánig az előadásokon kell ülniük, az estéik szabadok, lehetőség nyílik az éjszakába nyúló nagy beszélgetésekre. Közben megérkezett Eszter segítőtársa is ‒ nevezzük Ildinek ‒, és ahogy a két csinos, jó humorú lány ügyesen és összeszokottan tette a dolgát, a férfiak is felderültek.
Egyszer csak Ildi olyasféle megjegyzést tett, amivel önmagát dicsérte Eszterrel szemben, és Eszter válaszából rögtön tudtam, hogy ők egy pár. Én is így szoktam reagálni Imre horgásztudományára büszke megnyilvánulásaira: csipkelődve, ugyanakkor elnézőn, úgy, ahogy egy anya a gyermeke pöffeszkedésére reagál, vagy ahogy egy összeszokott házaspár nőtagja a férje önfényezésére. Biztos voltam benne, hogy Eszter és Ildi már régóta együtt vannak, és ez jó hír volt, mivel gyakran hallom, hogy az azonos neműek közötti szerelem ritkán tartós, talán a heteroszexuálisok elítélő magatartása miatt. (No persze többségében az ellenkező neműek közötti kapcsolatok sem arról híresek, hogy a sírig tartanak.)
Minthogy a Philadelphia című filmnek köszönhetően harminchárom éves koromtól ugyanúgy viszonyulok a meleg kapcsolatokhoz, mint a nő-férfi viszonyhoz, nem tartottam lényegesnek Imrével és Pistával közölni, hogy házigazdáink összetartoznak.
Már induláskor tudtuk, hogy mire a szálláshelyre érünk, az éttermek zárva lesznek, ezért még otthon teleraktuk az autót enni- és innivalóval. Éjjeli tizenegy óra is elmúlt, amikor kipakoltuk a hazait az ebédlői asztalok egyikére, vendéglátóink pedig süteménnyel-pálinkával felszerelkezve csatlakoztak hozzánk. Kellemes társaság voltak, humorosak, jókedvűek, remek beszélgetőpartnerek.
Éjfél után tetőfokára vágott a hangulat, ami abban is megnyilvánult, hogy a két férfi tenni kezdte a szépet a lányoknak. Igaz, hogy öreguras bókokat mondtak, ám udvarlás volt ez a javából, még ha régimódi is. Én meg csak kuncogtam magamban, s azt találgattam, melyikük jön rá előbb, hogy a bókjaik nem találnak célba. Végül a lányok szánták meg őket, és felfedték nemi irányultságukat. Meglepődésemre a fiúk jól fogadták az információt, és én elszégyelltem magamat, amiért egyetlen pillanatig is feltételeztem, hogy a férjem és a gyerekkori barátunk homofób lenne.
A lányok közlése annyiban változtatta meg a beszélgetés menetét, hogy már nem a viccelődésről szólt, hanem komoly dolgokról, többek között a melegek társadalmi kirekesztettségéről. Mire ezt is kitárgyaltuk, azt vettük észre, hogy hajnal van, s ideje volna valamennyit aludni is.
A másnap estét is ötösben töltöttük, hol nevettünk, hol elérzékenyültünk, és annyira megkedveltük egymást, hogy barátokká lettünk. Megbeszéltük, a következő évben nem továbbképzésre, hanem pihenni megyünk a panziójukba.
Úgy is lett. Icával kibővült csapatunk nyaranta visszajáró vendég a lányoknál, a többi évszakban pedig levelezünk.
Kedves Látogató! Tájékoztatunk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával a tájékoztatásunkat tudomásul veszed.ElfogadomAdatkezelési tájékoztató
Homoszexualitás IV.
Kedves Naplóm!
A múltkori írásom réges-régi történet volt, a mostani viszont alig négyéves.
Imre és a gyermekkori barátja, egyben kollégája mindig úgy választja ki a többnapos továbbképzéseket, hogy együtt tudjanak részt venni rajta. Amikor tehetem, én is velük tartok, Imre barátja ‒ nevezzük Pistának ‒ nekem is gyerekkori barátom, feleségét is száz éve ismerjük, négyesben szoktunk nyaralni.
A három évvel ezelőtti továbbképzésre is négyesben mentünk volna, Pista felesége ‒ nevezzük Icának ‒ már le is foglalta a szállásunkat a vidéki nagyvárosban. Sajnálatos módon azonban Ica megbetegedett, így hármasban indultunk útnak.
Ica ízlésemnek megfelelően választott szállást: nem volt puccos, sem drága, ám ragyogott a tisztaságtól, a levegőben még érezni lehetett a tisztítószerek illatát. A recepción harmincas, csinos lány fogadott bennünket. Mivel aznap mindhárman dolgoztunk, az út pedig hosszú volt, késő este érkeztünk meg. A fáradságnak tudható be, hogy Imre és Pista nyűgösen adta meg a bejelentkezéshez az adatait. Az én jókedvem viszont töretlen volt, én másnap pihenhettem, így kíváncsian figyeltem, mit kezd a recepciós lány ‒ nevezzük Eszternek ‒ a fiúk morcosságával. Szerencsére hamar megtalálta velük a hangot, egykettőre leszerelte őket. Kedvessége végül elűzte az ingerültségüket, és talán az is eszükbe jutott, hogy bár másnap reggeltől késő délutánig az előadásokon kell ülniük, az estéik szabadok, lehetőség nyílik az éjszakába nyúló nagy beszélgetésekre. Közben megérkezett Eszter segítőtársa is ‒ nevezzük Ildinek ‒, és ahogy a két csinos, jó humorú lány ügyesen és összeszokottan tette a dolgát, a férfiak is felderültek.
Egyszer csak Ildi olyasféle megjegyzést tett, amivel önmagát dicsérte Eszterrel szemben, és Eszter válaszából rögtön tudtam, hogy ők egy pár. Én is így szoktam reagálni Imre horgásztudományára büszke megnyilvánulásaira: csipkelődve, ugyanakkor elnézőn, úgy, ahogy egy anya a gyermeke pöffeszkedésére reagál, vagy ahogy egy összeszokott házaspár nőtagja a férje önfényezésére. Biztos voltam benne, hogy Eszter és Ildi már régóta együtt vannak, és ez jó hír volt, mivel gyakran hallom, hogy az azonos neműek közötti szerelem ritkán tartós, talán a heteroszexuálisok elítélő magatartása miatt. (No persze többségében az ellenkező neműek közötti kapcsolatok sem arról híresek, hogy a sírig tartanak.)
Minthogy a Philadelphia című filmnek köszönhetően harminchárom éves koromtól ugyanúgy viszonyulok a meleg kapcsolatokhoz, mint a nő-férfi viszonyhoz, nem tartottam lényegesnek Imrével és Pistával közölni, hogy házigazdáink összetartoznak.
Már induláskor tudtuk, hogy mire a szálláshelyre érünk, az éttermek zárva lesznek, ezért még otthon teleraktuk az autót enni- és innivalóval. Éjjeli tizenegy óra is elmúlt, amikor kipakoltuk a hazait az ebédlői asztalok egyikére, vendéglátóink pedig süteménnyel-pálinkával felszerelkezve csatlakoztak hozzánk. Kellemes társaság voltak, humorosak, jókedvűek, remek beszélgetőpartnerek.
Éjfél után tetőfokára vágott a hangulat, ami abban is megnyilvánult, hogy a két férfi tenni kezdte a szépet a lányoknak. Igaz, hogy öreguras bókokat mondtak, ám udvarlás volt ez a javából, még ha régimódi is. Én meg csak kuncogtam magamban, s azt találgattam, melyikük jön rá előbb, hogy a bókjaik nem találnak célba. Végül a lányok szánták meg őket, és felfedték nemi irányultságukat. Meglepődésemre a fiúk jól fogadták az információt, és én elszégyelltem magamat, amiért egyetlen pillanatig is feltételeztem, hogy a férjem és a gyerekkori barátunk homofób lenne.
A lányok közlése annyiban változtatta meg a beszélgetés menetét, hogy már nem a viccelődésről szólt, hanem komoly dolgokról, többek között a melegek társadalmi kirekesztettségéről. Mire ezt is kitárgyaltuk, azt vettük észre, hogy hajnal van, s ideje volna valamennyit aludni is.
A másnap estét is ötösben töltöttük, hol nevettünk, hol elérzékenyültünk, és annyira megkedveltük egymást, hogy barátokká lettünk. Megbeszéltük, a következő évben nem továbbképzésre, hanem pihenni megyünk a panziójukba.
Úgy is lett. Icával kibővült csapatunk nyaranta visszajáró vendég a lányoknál, a többi évszakban pedig levelezünk.
Búcsúzom, kedves Naplóm, hamarosan találkozunk.
Vélemények, gondolatok küldése: hello@akody.hu