Egy ismerősöm panaszkodott a minap, hogy a szomszédja, akivel pedig a rossz szomszédság, török átok elkerülése érdekében próbál jó kapcsolatot ápolni, nap mint nap belegázol a lelkébe. Ráadásul ravaszul csinálja, első hallásra már-már úgy tűnik, a segíteni akarás, a jobbító szándék vezérli, ám valójában ártani akar. Azt akarja elérni, hogy ő rosszul érezze magát, és ez sikerül is neki. A tanácsai tudatosan arra szolgálnak, hogy ő ‒ idézem ‒ „egy darab szarnak” érezze magát.
Ha most azt gondolod, Naplóm, hogy a címben szereplő, sokunkat foglalkoztató kérdésre megkapod tőlem a feleletet, közölnöm kell veled, hogy tévedsz. Nekem ugyanis fogalmam sincs, mit kezdjünk, hogyan bánjunk a rosszindulatú emberekkel.
Most leírom, hogy egyes tulajdonságaik alapján szerintem milyen típusú emberek vannak.
Van barátságos és van barátságtalan. Van víg kedélyű és morcos. Van becsületes és becstelen. Udvarias és udvariatlan. Megértő és érzéketlen. Van jószívű és irigy. Megfontolt és megfontolatlan. Nagyvonalú és kicsinyes. Nyugodt és feszült. Bőkezű és fukar és így tovább.
És persze van az összes felsorolt és fel nem sorolt ellentétes tulajdonságok közötti jellemzőkkel rendelkező ember. Úgy hiszem, ebből van a legtöbb − én magam is közéjük tartozom.
Az ellentétes tulajdonságok közbülső részét magukénak tudó embereket például a barátságos, illetve barátságtalan ellentétpár szempontjából így jellemezném: többnyire barátságosak, ám ha „olyanjuk” van, nagyon barátságtalanok is tudnak lenni, főként a kedvük, no meg az „amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten” által befolyásolva. És bár minden sajátosságuk valahol középtájt helyezkedik el, előfordul, hogy hol erre, hol pedig amarra billen a mérleg nyelve. Úgy vélem, ez így is van rendjén, hiszen nem hozhatjuk mindig a legjobb formánkat, elvégre ettől (is) vagyunk emberek.
Csak a rosszindulatot nem értem. Lehet, hogy nem is emberi tulajdonság?
Úgy gondolom, semmiképp sem a jóindulat ellentétpárja. Hogy miért? Mert nincs olyan, hogy valaki a jóindulat és a rosszindulat közötti mezsgyét mondhatja ismertetőjegyének. Hallott már valaki olyan emberről, aki néha jóindulatú, máskor meg rosszindulatú? Nem hiszem.
A rosszindulat más, mint az irigység. Az irigy ember egy-egy jobb pillanatában lehet jóindulatú. A rosszindulatú ember sohasem. Hogy miért? Elmondom erről is a véleményemet.
A rosszindulatú ember arról ismerszik meg, hogy ő az, aki akkor érzi jól magát, ha más rosszul érzi. Ebből következően soha nem lehet jóindulattal mások irányában, hiszen akkor megfosztaná magát annak örömétől, hogy rossz napot szerzett nekik.
A barátságtalan embert úgy lehet megszelídíteni, hogy kedvesek vagyunk vele. Minél barátságtalanabb, annál kedvesebb. A kicsinyes embert úgy lehet megnyerni, ha nagyvonalúak vagyunk vele, az irigyet, ha jószívűek. (Reménykedem, hogy tényleg így van!)
De miként lehetséges elcsitítani a rosszindulatot? Miként lehetséges megértetni az aljas emberrel, hogy nincs az jól, hogy neki attól jó, ha másnak rossz? Van erre valakinek megbízható receptje? Ha igen, úgy arra kérem, ossza meg velünk, a kevésbé szerencsésekkel!
Kedves Látogató! Tájékoztatunk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával a tájékoztatásunkat tudomásul veszed.ElfogadomAdatkezelési tájékoztató
Mit kezdjünk a rosszindulattal?
Kedves Naplóm!
Egy ismerősöm panaszkodott a minap, hogy a szomszédja, akivel pedig a rossz szomszédság, török átok elkerülése érdekében próbál jó kapcsolatot ápolni, nap mint nap belegázol a lelkébe. Ráadásul ravaszul csinálja, első hallásra már-már úgy tűnik, a segíteni akarás, a jobbító szándék vezérli, ám valójában ártani akar. Azt akarja elérni, hogy ő rosszul érezze magát, és ez sikerül is neki. A tanácsai tudatosan arra szolgálnak, hogy ő ‒ idézem ‒ „egy darab szarnak” érezze magát.
Ha most azt gondolod, Naplóm, hogy a címben szereplő, sokunkat foglalkoztató kérdésre megkapod tőlem a feleletet, közölnöm kell veled, hogy tévedsz. Nekem ugyanis fogalmam sincs, mit kezdjünk, hogyan bánjunk a rosszindulatú emberekkel.
Most leírom, hogy egyes tulajdonságaik alapján szerintem milyen típusú emberek vannak.
Van barátságos és van barátságtalan. Van víg kedélyű és morcos. Van becsületes és becstelen. Udvarias és udvariatlan. Megértő és érzéketlen. Van jószívű és irigy. Megfontolt és megfontolatlan. Nagyvonalú és kicsinyes. Nyugodt és feszült. Bőkezű és fukar és így tovább.
És persze van az összes felsorolt és fel nem sorolt ellentétes tulajdonságok közötti jellemzőkkel rendelkező ember. Úgy hiszem, ebből van a legtöbb − én magam is közéjük tartozom.
Az ellentétes tulajdonságok közbülső részét magukénak tudó embereket például a barátságos, illetve barátságtalan ellentétpár szempontjából így jellemezném: többnyire barátságosak, ám ha „olyanjuk” van, nagyon barátságtalanok is tudnak lenni, főként a kedvük, no meg az „amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten” által befolyásolva. És bár minden sajátosságuk valahol középtájt helyezkedik el, előfordul, hogy hol erre, hol pedig amarra billen a mérleg nyelve. Úgy vélem, ez így is van rendjén, hiszen nem hozhatjuk mindig a legjobb formánkat, elvégre ettől (is) vagyunk emberek.
Csak a rosszindulatot nem értem. Lehet, hogy nem is emberi tulajdonság?
Úgy gondolom, semmiképp sem a jóindulat ellentétpárja. Hogy miért? Mert nincs olyan, hogy valaki a jóindulat és a rosszindulat közötti mezsgyét mondhatja ismertetőjegyének. Hallott már valaki olyan emberről, aki néha jóindulatú, máskor meg rosszindulatú? Nem hiszem.
A rosszindulat más, mint az irigység. Az irigy ember egy-egy jobb pillanatában lehet jóindulatú. A rosszindulatú ember sohasem. Hogy miért? Elmondom erről is a véleményemet.
A rosszindulatú ember arról ismerszik meg, hogy ő az, aki akkor érzi jól magát, ha más rosszul érzi. Ebből következően soha nem lehet jóindulattal mások irányában, hiszen akkor megfosztaná magát annak örömétől, hogy rossz napot szerzett nekik.
A barátságtalan embert úgy lehet megszelídíteni, hogy kedvesek vagyunk vele. Minél barátságtalanabb, annál kedvesebb. A kicsinyes embert úgy lehet megnyerni, ha nagyvonalúak vagyunk vele, az irigyet, ha jószívűek. (Reménykedem, hogy tényleg így van!)
De miként lehetséges elcsitítani a rosszindulatot? Miként lehetséges megértetni az aljas emberrel, hogy nincs az jól, hogy neki attól jó, ha másnak rossz? Van erre valakinek megbízható receptje? Ha igen, úgy arra kérem, ossza meg velünk, a kevésbé szerencsésekkel!
Búcsúzom, kedves Naplóm, hamarosan találkozunk.
Vélemények, gondolatok küldése: hello@akody.hu