Most két, egymástól független, rövid történetet mesélek el.
Írtam már, hogy az egyik kedves időtöltésem a Balaton körüli kerékpározás. Amikor csak tehetjük, felkerekedünk Imrével, hogy újra és újra bejárjuk a már jól ismert helyeket. A szokott útnak számomra több előnye is van. Az egyik, hogy már nem, de legalábbis kevésbé kell az utat figyelnem, így többet tudok nézelődni, elmerülni a táj szépségében. A másik ok sokkal prózaibb: tudom, hogy hol találhatók nyilvános vécék.
És ez igenis értékes információ ‒ még akkor is, ha csak inkább a hölgyek számára az ‒, ugyanis a Balaton parton enni-inni lépten-nyomon lehet, ám mosdót találni nehezebb.
A jó idő beköszöntével itt, Keszthelyen nyeregbe szálltunk, és irány a déli part. Kedvelem ezt az utat, főként az első útszakaszt, nyugodt, szinte békés, lehet nézelődni, de lehet tekerni is, sebesen, mikor milyen kedvem van.
Az első falu Balatonberény.
Tudom, hogy Berényben a strand bejárata előtti kis téren van mosdó. Itt ha kell, ha nem megállok, mert aztán a balatonfenyvesi vasútállomásig nincs újabb pisihely.
Nyitnám a mosdó ajtaját, zárva. Beijedtem, hogy Fenyvesig várakoznom kell.
‒ Jó napot! Még nincs szezon? ‒ kérdeztem a strand előtti ágyásokba virágokat ültetgető, valószínűleg az önkormányzat alkalmazásában álló hölgyeket.
‒ Holnaptól! ‒ felelt egyikük, s tette tovább a dolgát.
Csalódottan engedtem el a bejárati ajtó kilincsét, és indultam a biciklimhez. Már nyeregbe szálltam, amikor a virágot ültető asszonyok közül egy másik utánam szólt.
‒ Várjon! Elmegyek a kulcsért.
Hosszan kellett gyalogolnia, hogy segítsen rajtam, be a strand területére, aztán ott tovább, el az öltözők mellett, jó messzire.
Amikor dolgom végeztével visszaadtam a kulcsot, és hálásan megköszöntem neki, csak ennyit mondott kedvesen:
‒ Nők vagyunk.
*
Minthogy biciklizni is, és új helyeket felfedezni is szeretünk, gondoltunk egy merészet, és vettünk kerékpártartót a kocsi vonóhorgára. Így két legyet ütünk egy csapásra: autóval elmegyünk Keszthelytől olyan távoli helyekre, ahová biciklivel eddig nem jutottunk el, ott leparkolunk, lepakoljuk a kerékpárokat, és két keréken fedezzük fel a vidéket.
Így indultunk el Baranyába, és a 67-es úton egyszer csak látom a kiírást: ZENÉLŐ ÚTTEST.
Gondolhatod, milyen izgatott lettem. Mi lehet ez?
Imre a kiírásnak megfelelően az autóval kihúzódott az út szélére, lelassított 80-as sebességre, és ahogy ráhajtott a rovátkákra, felhangzott a Republic együttes A 67-es út című slágerének néhány taktusa.
A dallam hallatán eszembe jutott, hogy Cipőhöz hasonlóan a szintén kisvárdai kötődésű volt kolléganőm mesélte, milyen jószívű ember volt Cipő, akinek tudott, segített, és hogy Kisvárdán mindig ingyen koncertezett.
Ne nevess ki, kedves Naplóm, de olyan meghatónak tartottam a Republic immár örökzöld dala előtti ilyesfajta tisztelgést, hogy megkönnyeztem.
Értem én, értem, ahogy öregszem, egyre szentimentálisabb leszek.
Kedves Látogató! Tájékoztatunk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával a tájékoztatásunkat tudomásul veszed.ElfogadomAdatkezelési tájékoztató
A 67-es út és pisiszünet
Kedves Naplóm!
Most két, egymástól független, rövid történetet mesélek el.
Írtam már, hogy az egyik kedves időtöltésem a Balaton körüli kerékpározás. Amikor csak tehetjük, felkerekedünk Imrével, hogy újra és újra bejárjuk a már jól ismert helyeket. A szokott útnak számomra több előnye is van. Az egyik, hogy már nem, de legalábbis kevésbé kell az utat figyelnem, így többet tudok nézelődni, elmerülni a táj szépségében. A másik ok sokkal prózaibb: tudom, hogy hol találhatók nyilvános vécék.
És ez igenis értékes információ ‒ még akkor is, ha csak inkább a hölgyek számára az ‒, ugyanis a Balaton parton enni-inni lépten-nyomon lehet, ám mosdót találni nehezebb.
A jó idő beköszöntével itt, Keszthelyen nyeregbe szálltunk, és irány a déli part. Kedvelem ezt az utat, főként az első útszakaszt, nyugodt, szinte békés, lehet nézelődni, de lehet tekerni is, sebesen, mikor milyen kedvem van.
Az első falu Balatonberény.
Tudom, hogy Berényben a strand bejárata előtti kis téren van mosdó. Itt ha kell, ha nem megállok, mert aztán a balatonfenyvesi vasútállomásig nincs újabb pisihely.
Nyitnám a mosdó ajtaját, zárva. Beijedtem, hogy Fenyvesig várakoznom kell.
‒ Jó napot! Még nincs szezon? ‒ kérdeztem a strand előtti ágyásokba virágokat ültetgető, valószínűleg az önkormányzat alkalmazásában álló hölgyeket.
‒ Holnaptól! ‒ felelt egyikük, s tette tovább a dolgát.
Csalódottan engedtem el a bejárati ajtó kilincsét, és indultam a biciklimhez. Már nyeregbe szálltam, amikor a virágot ültető asszonyok közül egy másik utánam szólt.
‒ Várjon! Elmegyek a kulcsért.
Hosszan kellett gyalogolnia, hogy segítsen rajtam, be a strand területére, aztán ott tovább, el az öltözők mellett, jó messzire.
Amikor dolgom végeztével visszaadtam a kulcsot, és hálásan megköszöntem neki, csak ennyit mondott kedvesen:
‒ Nők vagyunk.
*
Minthogy biciklizni is, és új helyeket felfedezni is szeretünk, gondoltunk egy merészet, és vettünk kerékpártartót a kocsi vonóhorgára. Így két legyet ütünk egy csapásra: autóval elmegyünk Keszthelytől olyan távoli helyekre, ahová biciklivel eddig nem jutottunk el, ott leparkolunk, lepakoljuk a kerékpárokat, és két keréken fedezzük fel a vidéket.
Így indultunk el Baranyába, és a 67-es úton egyszer csak látom a kiírást: ZENÉLŐ ÚTTEST.
Gondolhatod, milyen izgatott lettem. Mi lehet ez?
Imre a kiírásnak megfelelően az autóval kihúzódott az út szélére, lelassított 80-as sebességre, és ahogy ráhajtott a rovátkákra, felhangzott a Republic együttes A 67-es út című slágerének néhány taktusa.
A dallam hallatán eszembe jutott, hogy Cipőhöz hasonlóan a szintén kisvárdai kötődésű volt kolléganőm mesélte, milyen jószívű ember volt Cipő, akinek tudott, segített, és hogy Kisvárdán mindig ingyen koncertezett.
Ne nevess ki, kedves Naplóm, de olyan meghatónak tartottam a Republic immár örökzöld dala előtti ilyesfajta tisztelgést, hogy megkönnyeztem.
Értem én, értem, ahogy öregszem, egyre szentimentálisabb leszek.
De tudod, mit? Nem szégyellem.
Búcsúzom, kedves Naplóm, hamarosan találkozunk.
Ha tetszett az írás, kérlek, kövesd az oldalamat!
Vélemények, gondolatok küldése: hello@akody.hu