Mr. és Mrs. – Pindroch/Verebes
Kedves Naplóm!
A csodaszép nyárutó elmúlt vasárnapján Szigligeten jártam, és meglepődtem, hogy a Várudvar előtti hirdetőtáblán még mindig olvasható a nyári műsor. Eszembe jutott, hogy írni akartam az egyik színházi előadásról, és hogy bele is kezdtem, de egyéb elfoglaltságom miatt nem fejeztem be.
A szóban forgó színdarab címe Mr. és Mrs., Pindroch Csaba és Verebes Linda házaspár szereplésével.
Bevallom, eddig nem kedveltem Pindroch Csabát. Hogy miért alakult így, pontosan már nem tudom, de a legvalószínűbb, hogy olyan műsorban láttam a tévében, ami nem tetszett, aztán ‒ nem törődve a „ne ítélj elhamarkodottan” intelemmel ‒ már azokat a műsorokat, amelyekben szerepelt, csípőből elutasítottam, vagyis meg sem néztem.
Hogy akkor miért vettem mégis jegyet egy olyan színházi előadásra, amelyben Pindroch a főszereplő?
Egyszerű az ok: a nyár folyamán két rendezvényen is jártam a Szigliget Várudvarban ‒ egyszer Bródy János koncerten, illetve a Kiskakas gyémánt félkrajcárja gyerek műsoron ‒, és egyikben sem csalódtam. Gondoltam, három a magyar igazság, és valóban, a harmadik várudvari műsor is remek volt.
Kezdem ott, hogy a délutáni rendelés végeztével gyorsan tisztálkodtunk, átöltöztünk, majd, nehogy elkéssünk, no meg legyen helyünk a Várudvartól nem túl messze parkolni, vacsora nélkül indultunk Szigligetre. Én az oda úton elrágcsáltam egy egész zacskó sós mandulát, vagyis mire megérkeztünk Szigligetre, én már nem voltam farkaséhes, ám Imre igen. Minthogy jegyünk már volt ‒ interneten vettem ‒, maradt némi időnk az előadás kezdetéig.
Szó ami szó, elég furcsa a rendszer, amelynek során ételhez-italhoz juthat az ember. Először körülnézel a standokon, hogy mit szeretnél, aztán, ami megtetszett, azt nem ott fizeted, ahol kinézted, hanem egy közös pénztárnál – feltéve, ha emlékszel a nevére ‒bemondod, mit akarsz, fizetsz, kapsz egy jegyet, amivel visszasétálsz ahhoz az ételpulthoz, ahonnét választottál, hogy aztán a jegy ellenében megkapd, amit szeretnél. Minthogy van négy-öt étel és ital árusítóhely, a pénztár előtt természetesen kígyózik a sor. Ha nagyon éhes vagy, kivárod, mást nem tehetsz.
Imre kijelentette, ő ezt nem hajlandó kivárni, inkább éhkoppon marad.
Én közben meglátogattam az illemhelyet. Még a Bródy koncertről emlékeztem, hogy az öt-hat vécé közül az utolsó előttinek nem lehet zárni az ajtaját. A soromat kivárva ezért a harmadikba mentem, de pechemre, ennek sem lehetett zárni az ajtaját. Bűvészkedned kell, hogy miközben húzod fel a nadrágodat, hol a kezeddel, hol a lábaddal tartsd az ajtót. (A Szigliget Várudvar egy klassz hely gyönyörű kilátással. Hogy miért nem adnak ilyen apróságokra, ami viszont bosszantja az odalátogatókat?)
A földszint ötödik sorának legszélén volt a helyünk. Ha tehetem, mindig a sor szélére veszek jegyet minden rendezvényre (a covid óta meg főleg így teszek). Épp csak elhelyezkedtünk, amikor odajött a sorunkhoz az ügyelő fiatal hölgy, és – valószínűleg ‒ az Imre mellett ülő férfihoz címezve a mondandóját, így szólt:
‒ Pindroch Csabi kérdezi, megfelelő lesz-e itt? Ha nem, feljebb is ülhet.
Imre persze rögtön válaszolt, mintha őt kérdezte volna a hölgy, holott jól tudta, hogy nem.
‒ Köszönöm, jó lesz itt.
Ezzel meg is alapozta a hangulatunkat, vidáman kacarásztunk. A megszólított férfi intelligens volt, nem fűzött kommentárt, igaz, nem is nevetgélt velünk.
Eddig írtam meg nyáron a bejegyzést – most innen folytatom. A színdarab két szereplője öt különböző jelenetben öt különböző, hol vidám, hol megható történetet mesél el egy-egy férfiról és nőről, méghozzá zseniálisan, hiszen most, két hónap múltán is emlékszem, melyik miről szólt. (SPOILER!)
Az első történetben egy újsághirdetés társkereső rovatának köszönhetően találkozik egy nő és egy férfi a férfi lakásán. A férfi laza, a nő merev. A férfi szószátyár, a nő kevésbeszédű. Mi, nézők és ő maguk is úgy érzik, nem illenek össze, tévedés a megismerkedésük. Aztán a férfi bevallja, hogy a lazasága némi ‒ bátorításul ivott ‒ alkohol eredménye, és az őszintesége jó hatással van a nőre, már kevésbé merev. És amikor úgy döntenek, hogy vacsorázni mennek, már azt érezzük, lehet közös jövőjük. Vagyis számomra a tanulság az, hogy semmit nem szabad már az elején feladni, minden, így egy új kapcsolat is megér egy próbát.
A második jelenetben a férfi ismert művész, a titkárnője pedig, aki egyben a legjobb, vagy talán az egyetlen barátja, szerelmes bele. Verebes Linda észvesztően csinos, egy ideig nem is értjük, a főnöke miért nem viszonozza az érzelmeit. Aztán kiderül, hogy a férfi a férfiakat szereti, illetve szerette, mert már nem becsüli sokra a szerelmi kapcsolatokat, talán mert túl sokban volt része, és a mennyiség a minőség rovására ment, vagy mert túl gyakran csalódott. Aztán a nő felveti neki, ha már úgysem értékeli a szerelmet, a szex meg szerelem nélkül nem kulcsfontosságú tényező, miért nem élnek együtt? Senki sincs, aki úgy megértené a férfit, mint ő, és őt a férfi, remek páros lehetnének.
És tényleg. Miért ne lehetnének társak, akik nagyra becsülik egymást? Miért ne élhetnének együtt? Az idő múlásával a szex, főként szerelem nélkül, veszít a varázsából, és ha a párunk nem a lelki társunk, lassanként elmagányosodunk a házasságban.
A harmadik jelenet rendkívül vicces volt. A férfi mindenáron túl akar már lenni a húga esküvőjén, a nő viszont fél, már-már visszakozik, holott nem az első házasságára készül. A bátyja próbálja nyugtatni, sőt lelkesíteni. Közben érezzük, nem nagyon kedveli a húga jövendőbelijét, ahogy a két volt férjet sem kedvelte (valószínűleg meg is volt rá az oka, hiszen a húg elvált mindegyiküktől!), ám a lényeg továbbra is az, hogy legyenek végre túl az esküvőn. A húg végül sutba veti a kételyeit, és elindul a lakásból a kertbe, az esküvő helyszínére. A báty pedig sietve, ám megkönnyebbülten a nyaka köré kanyarítja a papi gallért. Nagyszerű poén volt, eredeti.
A negyedik jelenetben a nő híres színésznő, a férj nem híres színész. Ám most beindulhatna a karrierje, ha elmegy a hőn áhított és szeretett turnéra. Csakhogy a felesége rákos. Bár még jól van, annyira nem, hogy elkísérje. Nagyon szeretik egymást. A nő unszolja a férfit, hogy fogadja el a felkérést a turnéra, hiszen tudja, a férje imádja a turnékat, az az élete. A férfi pedig le akarja mondani a meghívást, hogy a felesége mellett maradjon. A darabból nem derül ki, hogy a férfi végül útra kel-e, ezt mindenki maga döntse el. Csodaszép ez a negyedik jelenet, és varázslatosan játszanak a színészek. Megértjük, hogy a szerelem nem a másik birtoklása, magunkhoz láncolása, hanem a nagylelkűség, hogy a másiknak, a szerelmünknek akarjunk jót.
Az ötödik jelenet tetszett talán a legjobban nekem. A válófélben lévő házaspár elmegy egy spanyol útra – talán még azelőtt fizettek be rá, hogy válni készültek. Az asszony gyönyörű (Verebes Linda elképesztően néz ki ebben a jelenetben!), nem csoda, hogy többen is randevúra hívják – a férj féltékeny. Próbálnak úgy tenni egymás előtt, mintha nem érdekelné őket a másik, de érezzük, hogy ez tényleg csak próbálkozás, mert még mindig szeretik egymást. Hogy akkor miért akarnak válni? Tény, hogy az együttélés nehéz, s ha nem vigyázunk, a sok kis apró nézeteltérés ha felgyülemlik, tönkreteheti a boldogságunkat. Folyton résen kell hát lennünk, hogy legalább ne nagyítsuk fel a problémákat, és minden nap olyan szeretettel öntözzük-gondozzuk-nevelgessük a házasságunkat, mint a kedvenc szobanövényünket.
Remek előadás volt, remek színészpáros, akik hosszútávra szóló élményt nyújtottak a nézőknek. Ezentúl vadászni fogom azokat az előadásokat, amelyekben Pindroch Csaba és/vagy Verebes Linda játszik. Ezt ajánlom nektek is.
Búcsúzom, hamarosan találkozunk.
Ha tetszett az írás, kérlek, kedveld, kövesd az oldalamat!
Vélemények, gondolatok küldése: hello@akody.hu
