Tudod, van nekem egy kedvenc színésznőm, úgy hívják, Czakó Julianna. Illetve Julcsi, ahogy mi hívjuk, vagyis Juli, ahogy most már a nagyérdemű ismeri. Ő a gyerekkori barátnőm lánya. Tartalmas miskolci évek után ebben az évadban már férjével, Görög Lászlóval együtt a Thália Színház társulatát erősítik.
Julcsit évekkel ezelőtt is láttam már a Tháliában, Moliere Dandin György című darabjában ő volt Angyalka, a “megcsúfolt férj” felesége, de az az előadás még a Miskolci Nemzeti Színház vendégjátéka volt. Másodszor a Ványa bácsiban (pontosabban a Ványa bában) láttam a Thália színházban Jelena szerepében. Ványát Görög László alakította.
Kuriózum számomra minden olyan előadás, amelyben a művészházaspár együtt játszik. A My Fair Ladyben és a Három nővérben izzott körülöttük a levegő. (Czakó Juli mint Eliza Doolittle, illetve Mása, Görög László mint Higgins professzor, illetve Versinyin alezredes.) A Tótékban mindketten szenvedélyes emberek, csak míg Ágika szenvedélye gyermeki rajongás az őrnagy iránt, az őrnagy viszont háborodott elméje miatt a dobozgyártásra pazarolja a szenvedélyt. Ibsen Nórájához pedig sok-sok pluszt ad, hogy a színészházaspár játssza a darabbéli Helmer házaspárt.
Visszakövetve a felsorolt színházi előadásokat, rádöbbenek, hogy mindegyikben a női szereplő rajong a férfi szereplőért, amit aztán a férfi szereplő vagy viszonoz, vagy nem. Ez egy kissé sokkoló. (Nem áll szándékomban kitérni a művek társadalmi hátterére, ám az mégiscsak érdekes, hogy e drámák írói elképzelhetetlennek tartják, hogy ne a nő rajongjon a neki rendelt férfiért.) E drámaírói férfisovinizmusból üdítő kivétel Csehov Ványa bácsija, mert itt – megelégedésemre – Ványa rajong a gyönyörű Jelenáért.
A múlt szombati előadás volt a harmadik, amit Czakó művésznővel a főszerepben a Tháliában láttam. Úgynevezett könnyű műfajú a darab (habár sokan mondják, hogy ilyen műfaj nincs, ám ha mégis, akkor egyáltalán nem könnyű, sőt, a könnyű a nehéz), vígjáték, rengeteg poénnal, helyzetkomikummal és egy fergeteges tánccal. Julcsi sokoldalú művész, remek tánctudással és gyönyörű hanggal rendelkezik.
Julcsi édesanyja és a nagymamája mellett ültem a bemutatóelőadáson, zsebünkben a Julcsi által juttatott tiszteletjeggyel, a közelünkben Imre, valamint Julcsi édesapja ült.
Már a színházba vezető úton megbeszéltük, hogy a színház büféjében perecet mindenképpen veszünk. Én ugyan különösebben nem szeretem a perecet, ám hiszem és vallom, hogy a színházi büfében vásárolt perec hozzátartozik a színházi fílinghez, és egyáltalán nem örülök neki, ha a felvonás szünetében megközelítvén a bárpultot, azt hallom, hogy a perec sajnos elfogyott. Minthogy Julcsi nagymamája, Magit néni egyértelművé tette, hogy szeretne perecet, eldöntöttük, hogy túljárunk nézőtársaink perec utáni mohóságán, és nem a szünetben, hanem már az előadás kezdete előtt megvesszük a perecet. Így is tettünk, és össznépi megelégedésünkre szolgált, hogy rendelkezünk e színházi kellékkel.
Ezután, mivel hogy korán érkeztünk, és még jócskán volt időnk a kezdésig, ötös fogatunk teljes egyetértésben átsétált a Thália melletti kávébárba, mivel Imre úgy emlékezett, hogy ott a Ványa bá előadása előtt valami nagyon finomat ittunk. Csak épp arra nem emlékezett, mi volt az. És hiába igyekezett, a nagy forgalom ellenére készséges, sőt kifejezetten barátságos, jó kedélyű felszolgáló hölgyek segítségével sem tudta kideríteni. Ellenben összebarátkozott egy angol, ugyanakkor szingli korunkbeli hölggyel, akinek az asztalához Margit néni ült le, lévén, hogy az angol hölgy rendelkezett a kávéház egyetlen szabad székével.
Hogy honnan tudom, hogy a csinos angol nő – amely ugye Hofi Géza meglátása szerint nonszensz, hiszen Anglia azért szigetország, hogy az asszonyaik széles körben ne terjedhessenek el! – az életben is szingli, nem csupán kávéházi berkekben? Onnan, hogy az én drága párom a csekély angol tudásával rákérdezett. Ám hogy miért pont a szingliség érdekelte a hölgy előéletéből, az számomra is rejtély. Mindenesetre a hölgy ráharapott a dologra, és – szerintem – reményekkel telve visszakérdezett:
– Are you single too?
Vagyis hogy Imre is szingli-e.
No, ekkor léptem közbe én. Neked is be kell látnod, Naplóm, nem várhattam meg, hogy az én drágám netán igennel feleljen! Egyetlen hosszú lépéssel Imre mellett termettem, és folyékony magyarsággal közöltem a hölggyel:
– Nem az!
Ha a szavaimat nem is értette, az arckifejezésemet valószínűleg igen, mert némi csalódottsággal ránk nevetett.
Margit néni viszont azon rövid idő alatt, amit a kávébárban töltöttünk, olyan jól összebarátkozott a ladyvel, hogy amikor visszaindultunk a Tháliába, a lady öleléssel búcsúzott tőle.
Tehát vidám hangulatban érkeztünk vissza a színházba, és ez jó, mert bármilyen kacagtató is egy előadás, komor embert nehezen tud nevetésre késztetni.
Az Egy a ráadás című darabot az a Ray Cooney írta, aki a Miniszter félrelép címűt is (társszerző Tonny Hilton), és ez ugyebár nem rossz ajánlólevél. A “ráadás” Billy, vagyis az őt alakító Zayzon Zsolt személye körül bonyolódik, akire apja üzlettársa révén nagy örökség, no meg az üzlettárs gyönyörű lánya, Cynthia, vagyis Czakó Juli révén nagy szerelem vár. Az előadást Tasnádi Csaba rendezte, és Czakó Julin és Zayzon Zsolton kívül kellemes, nevetős perceket köszönhetünk Vida Péternek, Bede-Fazekas Szabolcsnak, Csarnóy Zsuzsannának, Tamási Zoltánnak, Sóvári-Fehér Annának, Nagy Viktornak, Jámbor Nándornak.
Mint általában a vígjátékokban, ebben sem a történet a fontos, hanem a szórakoztatás, és mi remekül szórakoztunk. És amikor Julcsi a hosszú, szőke hajával egy repdeső, habos ruhában megjelent, Ruttkai Éva szavai jutottak eszembe a Butaságom története című filmből, amint a francia színésznőt játszó Irina Petrescura mondja:
– Azt hittem, olyan, mint a kábítószer, és tessék, inkább vitaminra emlékeztet.
Nos, Julcsi a sugárzó fiatalságával abban a lila ruhácskában valóban olyan volt, mint a vitamin. Vitamin a szemnek és a szívnek, minden egyes testrésznek, mert aki látja és hallja, vitaminbombával, ifjúságszérummal töltődik fel.
Naplóm, ha teheted, nézd meg az előadást! Hiába múltak el netán feletted az évek, kacarászó ifjúként fogod elhagyni a nézőteret.
Kedves Látogató! Tájékoztatunk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával a tájékoztatásunkat tudomásul veszed.ElfogadomAdatkezelési tájékoztató
Egy a ráadás
Egy a ráadás
Kedves Naplóm!
Tudod, van nekem egy kedvenc színésznőm, úgy hívják, Czakó Julianna. Illetve Julcsi, ahogy mi hívjuk, vagyis Juli, ahogy most már a nagyérdemű ismeri. Ő a gyerekkori barátnőm lánya. Tartalmas miskolci évek után ebben az évadban már férjével, Görög Lászlóval együtt a Thália Színház társulatát erősítik.
Julcsit évekkel ezelőtt is láttam már a Tháliában, Moliere Dandin György című darabjában ő volt Angyalka, a “megcsúfolt férj” felesége, de az az előadás még a Miskolci Nemzeti Színház vendégjátéka volt. Másodszor a Ványa bácsiban (pontosabban a Ványa bában) láttam a Thália színházban Jelena szerepében. Ványát Görög László alakította.
Kuriózum számomra minden olyan előadás, amelyben a művészházaspár együtt játszik. A My Fair Ladyben és a Három nővérben izzott körülöttük a levegő. (Czakó Juli mint Eliza Doolittle, illetve Mása, Görög László mint Higgins professzor, illetve Versinyin alezredes.) A Tótékban mindketten szenvedélyes emberek, csak míg Ágika szenvedélye gyermeki rajongás az őrnagy iránt, az őrnagy viszont háborodott elméje miatt a dobozgyártásra pazarolja a szenvedélyt. Ibsen Nórájához pedig sok-sok pluszt ad, hogy a színészházaspár játssza a darabbéli Helmer házaspárt.
Visszakövetve a felsorolt színházi előadásokat, rádöbbenek, hogy mindegyikben a női szereplő rajong a férfi szereplőért, amit aztán a férfi szereplő vagy viszonoz, vagy nem. Ez egy kissé sokkoló. (Nem áll szándékomban kitérni a művek társadalmi hátterére, ám az mégiscsak érdekes, hogy e drámák írói elképzelhetetlennek tartják, hogy ne a nő rajongjon a neki rendelt férfiért.) E drámaírói férfisovinizmusból üdítő kivétel Csehov Ványa bácsija, mert itt – megelégedésemre – Ványa rajong a gyönyörű Jelenáért.
A múlt szombati előadás volt a harmadik, amit Czakó művésznővel a főszerepben a Tháliában láttam. Úgynevezett könnyű műfajú a darab (habár sokan mondják, hogy ilyen műfaj nincs, ám ha mégis, akkor egyáltalán nem könnyű, sőt, a könnyű a nehéz), vígjáték, rengeteg poénnal, helyzetkomikummal és egy fergeteges tánccal. Julcsi sokoldalú művész, remek tánctudással és gyönyörű hanggal rendelkezik.
Julcsi édesanyja és a nagymamája mellett ültem a bemutatóelőadáson, zsebünkben a Julcsi által juttatott tiszteletjeggyel, a közelünkben Imre, valamint Julcsi édesapja ült.
Már a színházba vezető úton megbeszéltük, hogy a színház büféjében perecet mindenképpen veszünk. Én ugyan különösebben nem szeretem a perecet, ám hiszem és vallom, hogy a színházi büfében vásárolt perec hozzátartozik a színházi fílinghez, és egyáltalán nem örülök neki, ha a felvonás szünetében megközelítvén a bárpultot, azt hallom, hogy a perec sajnos elfogyott. Minthogy Julcsi nagymamája, Magit néni egyértelművé tette, hogy szeretne perecet, eldöntöttük, hogy túljárunk nézőtársaink perec utáni mohóságán, és nem a szünetben, hanem már az előadás kezdete előtt megvesszük a perecet. Így is tettünk, és össznépi megelégedésünkre szolgált, hogy rendelkezünk e színházi kellékkel.
Ezután, mivel hogy korán érkeztünk, és még jócskán volt időnk a kezdésig, ötös fogatunk teljes egyetértésben átsétált a Thália melletti kávébárba, mivel Imre úgy emlékezett, hogy ott a Ványa bá előadása előtt valami nagyon finomat ittunk. Csak épp arra nem emlékezett, mi volt az. És hiába igyekezett, a nagy forgalom ellenére készséges, sőt kifejezetten barátságos, jó kedélyű felszolgáló hölgyek segítségével sem tudta kideríteni. Ellenben összebarátkozott egy angol, ugyanakkor szingli korunkbeli hölggyel, akinek az asztalához Margit néni ült le, lévén, hogy az angol hölgy rendelkezett a kávéház egyetlen szabad székével.
Hogy honnan tudom, hogy a csinos angol nő – amely ugye Hofi Géza meglátása szerint nonszensz, hiszen Anglia azért szigetország, hogy az asszonyaik széles körben ne terjedhessenek el! – az életben is szingli, nem csupán kávéházi berkekben? Onnan, hogy az én drága párom a csekély angol tudásával rákérdezett. Ám hogy miért pont a szingliség érdekelte a hölgy előéletéből, az számomra is rejtély. Mindenesetre a hölgy ráharapott a dologra, és – szerintem – reményekkel telve visszakérdezett:
– Are you single too?
Vagyis hogy Imre is szingli-e.
No, ekkor léptem közbe én. Neked is be kell látnod, Naplóm, nem várhattam meg, hogy az én drágám netán igennel feleljen! Egyetlen hosszú lépéssel Imre mellett termettem, és folyékony magyarsággal közöltem a hölggyel:
– Nem az!
Ha a szavaimat nem is értette, az arckifejezésemet valószínűleg igen, mert némi csalódottsággal ránk nevetett.
Margit néni viszont azon rövid idő alatt, amit a kávébárban töltöttünk, olyan jól összebarátkozott a ladyvel, hogy amikor visszaindultunk a Tháliába, a lady öleléssel búcsúzott tőle.
Tehát vidám hangulatban érkeztünk vissza a színházba, és ez jó, mert bármilyen kacagtató is egy előadás, komor embert nehezen tud nevetésre késztetni.
Az Egy a ráadás című darabot az a Ray Cooney írta, aki a Miniszter félrelép címűt is (társszerző Tonny Hilton), és ez ugyebár nem rossz ajánlólevél. A “ráadás” Billy, vagyis az őt alakító Zayzon Zsolt személye körül bonyolódik, akire apja üzlettársa révén nagy örökség, no meg az üzlettárs gyönyörű lánya, Cynthia, vagyis Czakó Juli révén nagy szerelem vár. Az előadást Tasnádi Csaba rendezte, és Czakó Julin és Zayzon Zsolton kívül kellemes, nevetős perceket köszönhetünk Vida Péternek, Bede-Fazekas Szabolcsnak, Csarnóy Zsuzsannának, Tamási Zoltánnak, Sóvári-Fehér Annának, Nagy Viktornak, Jámbor Nándornak.
Mint általában a vígjátékokban, ebben sem a történet a fontos, hanem a szórakoztatás, és mi remekül szórakoztunk. És amikor Julcsi a hosszú, szőke hajával egy repdeső, habos ruhában megjelent, Ruttkai Éva szavai jutottak eszembe a Butaságom története című filmből, amint a francia színésznőt játszó Irina Petrescura mondja:
– Azt hittem, olyan, mint a kábítószer, és tessék, inkább vitaminra emlékeztet.
Nos, Julcsi a sugárzó fiatalságával abban a lila ruhácskában valóban olyan volt, mint a vitamin. Vitamin a szemnek és a szívnek, minden egyes testrésznek, mert aki látja és hallja, vitaminbombával, ifjúságszérummal töltődik fel.
Naplóm, ha teheted, nézd meg az előadást! Hiába múltak el netán feletted az évek, kacarászó ifjúként fogod elhagyni a nézőteret.
Búcsúzom, hamarosan találkozunk.
Vélemények, gondolatok küldése: hello@akody.hu