Nemrég olvastam egy nyilvános fórumon, hogy egy nő mindenki, ismerősök és ismeretlenek előtt arról panaszkodott, hogy nem bírja tovább, megőrül a férje állatias horkolásától. Az nem derült ki, mennyi idősek ő és a férje, de nagyon bízom benne, hogy fiatalok, mert az életük elején járókkal elnézőbbnek kell lenni – én így gondolom –, mint azokkal, akik már tisztában vannak vele, hogy minden élet ugyanazzal a mozzanattal zárul. Ugye tudod, Naplóm, milyen mozzanatra gondolok?
Azért is volt számomra megrázó, hogy valaki „megőrül” a férje horkolásától, mert halottak napja táján jártunk, és az jutott eszembe, hány, de hány asszony örülne, ha éjszakánként még mindig ott horkolna mellette az ágyban a férje, és nem a temetőben kellene beszélgetnie vele, amikor mécsest gyújt a sírhantján.
No meg azért is érintett ennyire érzékenyen a nő nyilvános kifakadása a férje „állatias” horkolásáról, mert akkor, amikor ezt olvastam, már ötödik napja nem aludt mellettem a férjem, kórházban volt. Igaz, ő nem horkol, de azon az öt magányosan töltött éjszakán azt kívántam, bárcsak olyan hangosan horkolna itt mellettem, hogy emiatt ne tudjak aludni egy szemhunyásnyit sem, nem pedig az érte való aggódás miatt.
Az asszony, aki a nyilvánosság előtt jelentette ki, hogy nem bírja tovább a férje állatias horkolását, vajon szereti a férjét? Meglehet. Sőt. Valószínű. Hiszen, ha nem szeretné, már elhagyta volna a „kibírhatatlan” horkolás okán. Ám ha a férje olvasta az írást, vajon mit gondol? Nem azt gondolja-e, hogy őt magát nem bírja tovább elviselni a felesége?
Vigyázni kell a szavakkal. A szavak fegyverek. Van, hogy éles, szúró, akár a tőrdöfés, máskor meg méreg, amely talán lassan, de biztos, hogy megmérgezi az életet.
Bizonyára zavaró a mások horkolása, és a horkoló ember sem tud nyugodtan pihenni, a légzéskimaradások oxigénhiányos állapotot eredményezhetnek, szakemberhez kell fordulni.
Ám nem lett volna méltóbb a férjével és önmagával szemben – ha már mindenképp a nyilvánossághoz fordul tanácsért –, ha ez az asszony csupán ennyit ír: „A férjem horkol. Kihez forduljunk?”
Búcsúzom, hamarosan találkozunk.
Ha tetszett az írás, kérlek, kedveld, kövesd az oldalamat!
Kedves Látogató! Tájékoztatunk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával a tájékoztatásunkat tudomásul veszed.ElfogadomAdatkezelési tájékoztató
Ha horkolsz is, szeretlek!
Ha horkolsz is, szeretlek!
Kedves Naplóm!
Nemrég olvastam egy nyilvános fórumon, hogy egy nő mindenki, ismerősök és ismeretlenek előtt arról panaszkodott, hogy nem bírja tovább, megőrül a férje állatias horkolásától. Az nem derült ki, mennyi idősek ő és a férje, de nagyon bízom benne, hogy fiatalok, mert az életük elején járókkal elnézőbbnek kell lenni – én így gondolom –, mint azokkal, akik már tisztában vannak vele, hogy minden élet ugyanazzal a mozzanattal zárul. Ugye tudod, Naplóm, milyen mozzanatra gondolok?
Azért is volt számomra megrázó, hogy valaki „megőrül” a férje horkolásától, mert halottak napja táján jártunk, és az jutott eszembe, hány, de hány asszony örülne, ha éjszakánként még mindig ott horkolna mellette az ágyban a férje, és nem a temetőben kellene beszélgetnie vele, amikor mécsest gyújt a sírhantján.
No meg azért is érintett ennyire érzékenyen a nő nyilvános kifakadása a férje „állatias” horkolásáról, mert akkor, amikor ezt olvastam, már ötödik napja nem aludt mellettem a férjem, kórházban volt. Igaz, ő nem horkol, de azon az öt magányosan töltött éjszakán azt kívántam, bárcsak olyan hangosan horkolna itt mellettem, hogy emiatt ne tudjak aludni egy szemhunyásnyit sem, nem pedig az érte való aggódás miatt.
Az asszony, aki a nyilvánosság előtt jelentette ki, hogy nem bírja tovább a férje állatias horkolását, vajon szereti a férjét? Meglehet. Sőt. Valószínű. Hiszen, ha nem szeretné, már elhagyta volna a „kibírhatatlan” horkolás okán. Ám ha a férje olvasta az írást, vajon mit gondol? Nem azt gondolja-e, hogy őt magát nem bírja tovább elviselni a felesége?
Vigyázni kell a szavakkal. A szavak fegyverek. Van, hogy éles, szúró, akár a tőrdöfés, máskor meg méreg, amely talán lassan, de biztos, hogy megmérgezi az életet.
Bizonyára zavaró a mások horkolása, és a horkoló ember sem tud nyugodtan pihenni, a légzéskimaradások oxigénhiányos állapotot eredményezhetnek, szakemberhez kell fordulni.
Ám nem lett volna méltóbb a férjével és önmagával szemben – ha már mindenképp a nyilvánossághoz fordul tanácsért –, ha ez az asszony csupán ennyit ír: „A férjem horkol. Kihez forduljunk?”
Búcsúzom, hamarosan találkozunk.
Ha tetszett az írás, kérlek, kedveld, kövesd az oldalamat!
Vélemények, gondolatok küldése: hello@akody.hu