Két éve még csak a címben szereplő időszámítást ismertem ‒ időszámítás előtt és után ‒, két év óta viszont lassan hozzászokom egy másfajta időszámításhoz: koronavírus előtt és koronavírus óta. Bízom benne, hogy egy harmadik időszámításra is sor kerül, és nem is valahol a távoli jövőben, és az így fog hangzani: koronavírus után.
A pandémia óta előírás, hogy a fogászaton bejelentkezés alapján fogadjuk a betegeket. Ennek több előnye is van. Az egyik például az, amiről most írni szeretnék, hogy ennek köszönhetően előre tudom, ki fog érkezni másnap, és így az aznapi rendelés végén elő tudom keresni másnapra a betegkartonokat, és nem akkor kell kapkodni, amikor a beteg már a rendelőben van. (Kivéve persze azét a betegét, aki aznap jelentkezett be, mert fáj a foga, ám ez csak néhány betegkartont jelent.)
A minap a kartonok előszedegetése közben véletlenül előhúztam annak a betegnek a kartonját, akinek a halálhírét néhány hete hozta a felesége. Elszomorodtam. A halálához nem volt köze a Covid-19-nek. Ahhoz viszont igen, hogy csak jóval azután szereztünk róla tudomást, hogy eltemették szegényt.
Immár hét éve, azóta, hogy elköltöztünk, nem tudtunk ugyan mindent a falu életéről, de barátoktól, ismerősöktől, akik csak azért ugrottak be néhány percre a rendelőbe, hogy velünk találkozzanak, sok történésről ‒ jóról és rosszról egyaránt ‒ értesültünk. A covid óta viszont egyre ritkulnak ezek a látogatások, sok esetben teljesen megszűntek, és így csak késve, vagy egyáltalán nem hallunk róla, mi történik abban a faluban, ahol leéltük a fél éltünket.
Gy. bácsi betegkartonjával a kezemben azon gondolkodtam, milyen szörnyű, ha véget ér egy élet. A kartonon ott állnak a személyes adatai, és az is, hogy Imre mikor, melyik fogát, milyen betegséggel kezelte. Ő maga viszont már nincs sehol.
Kedves Látogató! Tájékoztatunk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával a tájékoztatásunkat tudomásul veszed.ElfogadomAdatkezelési tájékoztató
Időszámításunk előtt és után
Kedves Naplóm!
Két éve még csak a címben szereplő időszámítást ismertem ‒ időszámítás előtt és után ‒, két év óta viszont lassan hozzászokom egy másfajta időszámításhoz: koronavírus előtt és koronavírus óta. Bízom benne, hogy egy harmadik időszámításra is sor kerül, és nem is valahol a távoli jövőben, és az így fog hangzani: koronavírus után.
A pandémia óta előírás, hogy a fogászaton bejelentkezés alapján fogadjuk a betegeket. Ennek több előnye is van. Az egyik például az, amiről most írni szeretnék, hogy ennek köszönhetően előre tudom, ki fog érkezni másnap, és így az aznapi rendelés végén elő tudom keresni másnapra a betegkartonokat, és nem akkor kell kapkodni, amikor a beteg már a rendelőben van. (Kivéve persze azét a betegét, aki aznap jelentkezett be, mert fáj a foga, ám ez csak néhány betegkartont jelent.)
A minap a kartonok előszedegetése közben véletlenül előhúztam annak a betegnek a kartonját, akinek a halálhírét néhány hete hozta a felesége. Elszomorodtam. A halálához nem volt köze a Covid-19-nek. Ahhoz viszont igen, hogy csak jóval azután szereztünk róla tudomást, hogy eltemették szegényt.
Immár hét éve, azóta, hogy elköltöztünk, nem tudtunk ugyan mindent a falu életéről, de barátoktól, ismerősöktől, akik csak azért ugrottak be néhány percre a rendelőbe, hogy velünk találkozzanak, sok történésről ‒ jóról és rosszról egyaránt ‒ értesültünk. A covid óta viszont egyre ritkulnak ezek a látogatások, sok esetben teljesen megszűntek, és így csak késve, vagy egyáltalán nem hallunk róla, mi történik abban a faluban, ahol leéltük a fél éltünket.
Gy. bácsi betegkartonjával a kezemben azon gondolkodtam, milyen szörnyű, ha véget ér egy élet. A kartonon ott állnak a személyes adatai, és az is, hogy Imre mikor, melyik fogát, milyen betegséggel kezelte. Ő maga viszont már nincs sehol.
Kedves ember volt. Nyugodjon békében.
Búcsúzom, kedves Naplóm, hamarosan találkozunk.
Vélemények, gondolatok küldése: hello@akody.hu